~8. rész - Little Things~

  Ma megtörtént az, amire nem számítottam volna! Ne azt higgyétek hogy szakított velem Emily! Nem az történt! Sokkal rosszabb! Balesetet szenvedett Ryan. Az egyenlőre nem derült ki, hogy miért, mert sajnálatos módon kómába esett. Igen, tudom, elég morbid, de ez történt. De kezdjünk mindent az elején
  Egy szokásos reggellel kezdődött a nap. Mint mindig Emilyvel együtt mentünk  suliba, meg semmi érdekes nem történt egész nap. Csak a szokásos hajtás. Semmi extra. Suli után mindenki elment, Emilyvel együtt mentünk haza szokásunk szerint. Minden simán ment. Este, miközben gépeztem, megcsörrent a mobilom. Felvettem, és Emily hangja szólalt meg:
-Les! Nagy baj történt! Ryan balesetet szenvedett! - mondta Emily nagyon ijedten.
-TESSÉK?? - kérdeztem szinte ordítva Emilytől. - Most hol van?
-A St. Louis-i korházban! - mondta.
-Azonnal indulok! - mondtam Emilyenk, majd etettem a kagylót, gyorsan lesiettem, majd szóltam anyának. Anyából is kitört a pánik. De szerencsére gyorsan megnyugodott, így gyorsan indultunk a korházba Ryanhez.                        
  A korházhoz érve írtam egy SMS-t Emilyenk, hogy megérkeztünk, meg hogy ők ott vannak-e? Pillanatokon belül jött a válasz, hogy ott vannak.
  Besiettünk a korházba. Megkérdeztem a portást, hogy hol van Ryan szobája. Megmondta, azt is hogyan kell odamenni, majd úgy futottam, mint még soha. Anya is jött utánam, de ő kicsit lemaradt, így én előbb értem Ryan kor terméhez.
-Hogy van? - kérdeztem? - És mi történt?
-Rosszul. Enyhe komában van, úgyhogy nem tudjuk egyhamar szóra bírni. - mondta Emily. Majd leültem egy székre, majd sírva fakadtam. Odajött hozzám Emily, majd megölelt.
-De miért történt ez? - kédeztem.
-Nem tudom. De hidd el, minden rendben lesz. - nyugtatott Emily, majd ő is elsírta magát, és megint megölelt. Eközben Mike is megérkezett, meg anya is.
-Ryan szülei hol vannak? - kérdeztem.
-Ők is mindjárt itt lesznek. - mondta anya.
-Rendben. - mondtam, majd mostmár Mikéval együtt sírtunk. Szerintem nem kell elmondanom, hogy miért, vagy mikért. Így ment ez egészen késő estig, meg még tovább. Közben megérkeztek Ryan szülei. Ryan anyukája is elkezdett sírni, így férje vállán nyugodott. Így voltunk hatan Ryan kortermében, szomorúan, összetörve, és kisírt szemekkel. Nem bírtuk elhinni, hogy ez történt.

Hetekkel késöbb:
  Pár héttel később értesítettek minket, hogy Ryan felébredt a kómából. Erre a csodálatos hírre nagyon megörültem. Nem bírtam elhinni, hogy ennyi idő után (ami egy kóma esetében nem sok, a többihez képest) végre felébredt Ryan. Gyorsan lementem anyához, hogy közöljem vele a nagy hírt. Ő is örült egy sort, majd együtt mentünk izgatottan a korházba. Mikor odaértünk, berohantam a korházba ész nélkül, már nem kellett megkérdeznem hogy hol van Ryan szobája mert már úgy is tudtam :) . Szinte berontottam a szobába, de mivel tudtam, hogy Ryan most ébredt föl, így halkabban mentem be. Emily meg Mike már ott volt. Mikor meghallották a hangom rögtön hátrafordultak, majd köszöntem nekik.
-Hogy van? - kérdeztem.
-Még gyenge - mondta Mike.
-És tudjuk már miért szenvedett balesetet? - kérdeztem.
-Igen - mondta Emily lehajtott fejjel.
-ÉS?? - kérdeztem nagyon izgatottan. Majd Ryan próbált meg beszélni.
-Azért, mert.....

Folyt. köv.
xoxo Lackóó :) / :'(

~7.rész - Listen To Your Heart~

Meghoztam az új rész! Remélem tetszeni fog majd! Bocs, hogy kicsit több mint egy hete nem írtam, csak nem nagyon volt ihletem, így mégegyszer bocsánat a kihagyásért! De most itt van a 7. rész (ÚR ISTEN!!), és.... nem tudom mit mondjak. Talán még azt, hogy Jó Olvasást! ... Meg azt, hogy ZENE.  

Ja és...

LISTEN TO YOUR HEART!

  Ma van egy teljes hete, hogy járunk Emilyvel! És ebből az 1 hétből arra következtetek, hogy nem lesznek gondok egymás kapcsolatával. De van még egy nagy bukkanó. Mégpedig az, hogy el kell mondanunk a fiúknak, akik a legjobb barátaink. Ami nagyon nehéz lesz. Amit viszont nem értek, az az, hogy miért attól félünk a legjobban, hogy elmondjuk nekik, és a többieknek meg annyira nem. Ez talán azért lehet, mert az ő véleményük számít nekünk a legjobban, és félünk attól, hogy mit szólnak. És ez néha olyan fura érzéssel tölt el. De ez gondolom biztos szinte minden ember átélte már, így talán ad ez a gondolat egy kis pluszt, ami majd segít. Majd meglátjuk. És ugyan ez van Emilyvel is. És van egy olyan érzésem, hogy ez neki nehezebb lesz neki, mint nekem, (ez egy kicsit talán bántó lesz) mart ő lány. És a lányok köztudottan érzelmesebbek, mint a fiúk, ami nem mindig rossz, sőt, néha még jó is. És ezzel nem akarok megbántani senkit! Esküszöm!
  Reggel szokásos időpontomban ébredtem, és miután kikászálódtam a finom meleg, és kényelmes, és még rendetlenül is hívogató ágyamból, összeszedtem magam, majd fölhívtam Emilyt:
-Jó reggelt csipke rózsika! - köszöntöttem.
-Szia édes! - köszönt vissza kissé álmosan.
-Ma van a NAGY nap! - mondtam.
-Igen. Ma kell megmondanunk, hogy járunk. - mondta kissé féléken.
-Igen. - ismételtem, majd elköszöntem tőle, de mielőtt letettem volna, mondtam még neki, hogy SZERETLEK. 
  Miközben sétáltam Emilyvel az úton, beszélgettünk, hogy mondjuk el , hogy járunk. Sokat próbálkoztunk, de végül sikerült.
  Mire odaértünk a sulihoz, már pontos elképzelésünk volt, hogy mit mondunk majd.
  Bementünk az épületbe, köszöntünk, majd elengedtük egymást egy kis időre, majd mikor odaértünk a termünkhöz ezt súgtam Emily fülébe: "Itt az idő!". Majd megfogtuk egymás kezét, és bementünk. Ordítottam egy nagy "HAHÓT", mire mindenki felénk fordult. Köztük Mike, és Ryan. Miközben odakísértem Emilyt a helyére, mindenki egy ideig ámulva nézett minket, majd füttyögésbe kezdtek. Köztük természetesen Ryan, meg Mike is. Leültettem Emilyt a helyére, és meg:
-SZERETEM ŐT!!!!! - kiabáltam. Erre mindenki tapsolt nekünk. Őszintén szólva nem tudom miért, de ettől függetlenül nagyon tetszett, és nagyon jó érzés volt. Majd felállt Emily, és odamentünk Mikékhoz. Megkérdeztem tőlük:
-Mit szóltok? - kérdeztem tőlük mosolyogva.
-Hát... Nem is tudom..... - mondta Mike.
-Hát, én se tudok nagyon semmit mondani. Talán még azt, hogy SOK SIKERT! - mondta Ryan, majd megölelt minket. Majd ezt súgta az én fülembe: "Nehogy megbántsd, mert ha mégis, akkor agyon verlek!" . Miután közölte velem a mondandóját, még vállon veregetett, majd Mike jött.
-Én si sok sikert kívánok! - mondta ő is, de ő kicsit érzékenyebben.
-Nagyon köszönjük! - mondta Emily.
  Ezt még megkaptuk egy párszor, és miközben ezek elhangzottak, ezeket a szavakat súgtam Emilynek: "Sikerűlt!" . Majd ezt: "Amúgy most olyan érzésem van, mintha egy esküvőn lennénk!" . Majd felnevetett szolidan.
  Miután végeztünk az elismerésekkel, meg hasonlókkal, kezdődhetett a tanulás. :(

 Órák után: 

  Órák után, együtt mentünk haza Mikéval, meg Ryannal. Sokat beszégettünk, és így, hogy tudják a titkunkat, így sokkal jobb volt velük beszélni. Ami már nagyon hiányzott. Mondjuk ez az idő csak 1 hét volt, de akkor is. Megszokásból mindig sokat beszélgettünk, amikor csak tudtunk. És végre ezt megtehettük. 

  Miután mindenki eltűnt, és már csak én meg Emily sétáltunk, loptam tőle egy csókot. Hosszasan csókoltam, majd ezt mondtam neki:

-Ezen is túl vagyunk! - mondtam, majd nyomtam egy puszit az arcára. 

  Miután hazakísértem Emilyt, én is hazamentem.

-Szia anya! Van egy nagy hírem! - kezdtem bele.

-Mi? - kérdezte kíváncsian.

-Készülj fel! - egy kis hatásszünet. - Felkészülték? - kérdeztem.

-Igen! - mondta nagyon kíváncsian.

-Akkor kapaszkodj meg! - még egy kis hatásszünet - EMILYVE JÁROK!! - mondtam ki megkönnyebbülve.

-Tényleg?? - kérdezte nagyon meglepetten.

Igen!!  -erősítettem. Majd megölelt. 

-Gratulálok! - gratulált ő is.

-Köszönöm. 

  Majd adott egy puszit az arcomra. 

-Várj itt egy kicsit! - mondta, majd bement a hálószobájába. Pár percen belül ki is jött. És a kezembe nyomott valamit. 

-Bontsd ki! - mondta, majd kinyitottam a kis dobozt. Volt benne 2 nyaklánc.

-Gondoltam ezek még jól fognak jönni. - mondta.

  A dobozban volt 2 nyaklánc. Az egyik egy töltény volt, amikre rá volt írva hogy LOVE, és valamilyen foglalat volt rajta, a másik meg egy mesál, amin volt 2 szív, meg az, hogy Only Love. Megköszöntem anyának ezt egy öleléssel, majd mondtam:

-Most gyorsan rohanok Emilyhez! - mondtam

-Rendben! - mondta, majd gyorsan odafutottam a házukhoz, Becsöngettem, és szerencsémre pont EMily jött ki.

-Ezt kaptuk. - mutattam meg a medálokat.

-Ezek gyönyörűek! - csodálta meg őket, majd a nyakába akasztottam a medálosat.

-Tudom. - mondtam, majd megpecsételve a szerelmünket, megszorítottam az enyémet, majd hosszasan megcsókoltam Emilyt.

love Lackóó :)

~6.rész - We Found Love~

  Megint én vagyok! Nos. Úgy gondoltam, hogy mivel ez a szerelmi dolog, ami most folyik itt a történetben, ezért gyorsan folytatnám, mert biztosan nagyon várjátok, hogy mi lesz. Így itt van a 6. rész! Jó olvasást! Ajánlott ZENE.

  A tegnapi nap elég felejthetetlen volt mint számomra, mint Emilynek. Mindketten nagyon örültünk, hogy összejött ez a dolog, és.... nem is tudom. Egyszerűen csak örültünk. Nem tudok rá mást mondani.

  A suliban egyenlőre nem szeretnénk elmondani, mert azért várunk egy kicsit, hogy szokjuk a gondolatot, így (bármennyire is nehéz lesz) nem szabad felfedni azt, hogy járunk. Így abban egyeztünk meg, hogy egy-másfél hétig nem tesszük publikussá. Az talán gyanús lesz Mikének, meg Ryannak, hogy nem leszÜNK velük annyit, de majd azt mondjuk, hogy mit tom' én. El kell kísérnünk egymást valahova, mert az egy olyan hely, ahova nem engednek el a szüleink egyedül, vagy nem tudom. Majd meglátjuk. Egyenlőre élvezzük a szerelmi mámort, amiben fürdőzünk, és csak egymással vagyunk. Legalábbis próbálunk, amikor nincsen valami külön programunk, de mondjuk az is csak ritkán van, így nem aggódunk.A lényeg a lényeg, hogy jól érezzük magunkat egymással. Azt mondjuk így nem tudnám elképzelni mit szólna Mike, meg Ryan, amikor megtudják hogy járunk Emilyvel, de szerintem örülni fognak neki. De vissza a való, kegyetlen, és sajnos igaz élethez, ami nem feltétlenül rossz. 

  Reggel szokásosan keltem, és szerencsémre időben felkeltem, nem aludtam vissza, mert minél előbb akartam látni Emilyt. Így gyorsan felöltöztem, felhívtam Emilyt, majd lementem reggelizni. Ettem egy kis muslit, meg egy epres joghurtot, majd elindultam Emilyékhez. Amúgy miközben sétáltam az utcán, kedvem lett volna szögdelve menni örömömben, de mivel nem vagyok buzi, így inkább kihagytam ezt a ziccert. 

  Mikor odaértem Emilyékhez, felhívtam, hogy megjött a szőke herceg. Ő mondta, hogy egy perc és jön, majd letettük. És tényleg egy perc volt (+- egy-két másodperc). És már indultunk is a hófödte úton. Séta közben sokat beszélgettünk, nagyon sok témáról, de csak a legfontosabbakról. Pl.:

• Emily
• Én 
• Kapcsolatunk
• És egy kis zene, amiről mindig is nagyon szerettünk beszélgetni.

  A suliba viszonylag korán odaértünk, így volt időnk egymással foglalkozni, mielőtt, a fontosabb osztálytársaink megérkeznek. Befelé menet vettem Emilynek egy forrócsokit, magamnak meg egy meleg teát, majd kerestünk egy kis románca egy kis zugot, ahova ilyenkor senki nem jön. Bementünk az iskolai szertárba, ami nem túl romantikus, de azért megteszi. Majd megcsókoltuk egymást (ez a sok szerelmi hogy is hívják biztos uncsi, de azért fojtatom). Jó hosszasan. Majd beszélgettünk egy kicsit, hogy mit csináljunk a hétvégén, meg úgy általánosságban. Kb. fél 9-kor kivonultunk feltűnés nélkül, majd odamentünk Ryanékhoz.

-Sziasztok! - köszöntem.

-Sziasztok! - köszönt vissza Mike, majd Ryan.

-Mi a helyzet? - kérdeztem.

-Semmi érdekes. - válaszoltak unottan.

-Látom nem aludtatok sokat az éjjel! - mondta kissé nevetve Emily.

-Hát, jól látod! - erősítette meg Emilyt Mike.

-Vártunk titeket! Hol voltatok? - kérdezte Ryan.

-Dolgunk volt. Szeretnénk javítani bioszból. Legalábbis én. ezért beszéltem Emilyvel tegnap, és mire befejeztük, addigra elment az idő, és nem akartalak zavarni titeket. - válaszoltam a kérdésre, ami nem volt igaz, csak az, hogy egymással beszélgettünk.

-Értem. Akkor már tudsz nekem segíteni ha doga lesz? - kérdezte nevetve Ryan.

-Ezek szerint igen! - mondtam én is nevetve, majd lepacsiztunk.

-És mi van veled mostanában Emily? Rég láttunk! Vagyis nem nagyon beszélgettünk! - kérdezte Mike.

-Nincs velem semmi érdekfeszítő. Egyszerűen nem akartam fölmenni akkor olyan gyakran a netre, hanem filmet nézni. Csak véletlenül talált meg Leslie skypeon. - hazudott kegyesen Emily.

-Akkor így érhető miért nem voltál fönt! De ugye abba hagytad ezt a net böjtöt, vagy még folytatod egy kicsit? - kérdezte nevetve Ryan.

-Természetesen abbahagyom - mondta Em nevetve.

-Akkor örülünk! - mondta Mike, meg Ryan egyszerre.

-De szerintem menjünk, mert lassan becsöngetnek, és nem tud Ryan puskát írni, meg megbeszélni, hogy hogyan segítek neki! - mondtam kissé cinikusan, meg nevetve, majd felvonultunk az osztályba. Az osztályban meglepően kevesen voltak, így megkérdeztem az ott lévő ofőnket, hogy mi a helyzet a többiekkel.

-Sajnos sokan lebetegedtek, meg akik csak kezdetleges betegségben vannak, így nem jöttek iskolába. - válaszolt a kérdésemre az ofőnk.

.Köszönöm! - köszöntem meg a friss infót, majd elmentem a tanárunk mellől, s visszamentem barátaimhoz.

-Sokan lebetegedtek, így most nem leszünk olyan sokan. - újságoltam el a hírt.

-Akkor remélem nem írunk ma dogát, mert ha sokan hiányoznak, akkor sokáig tartana amíg megírják a többiek. - gondolkozott hangosan Mike.

-Az igaz! Mekkora lenne már! - ábrándozott Ryan.

-Ja! - értettem egyet vele.

-Amúgy volt valami írásbeli? - kérdezett megint Ryan, meg azért Mike is megkérdezte, mert neki se volt hébe hóba házia.

-Nem volt asszem'. - válaszoltam, majd megnéztem, hogy volt-e, és igazam volt, nem volt házi.  

  Miután megvitattuk ezt a fontos kérdést, beszélgettünk, amíg be nem jött a tanár. 

Órák után:

  Órák után elköszöntünk a fiúktól, majd elindultunk haza kézen fogva Emilyvel. Beszélgettünk, meg csodáltuk a körülöttünk lévő tájat, ami most sokkal szebbnek nézett ki mint máskor. Séta közben olyasmikről beszélgettünk mint:

Holding Hands

• Az élet nagy dolgairól
• Hogyha elmegyünk moziba, akkor mit nézzünk meg
• Vagy ha Emilynek ahhoz van kedve, akkor színházba megyünk, és ott mit nézünk meg

      Meg ilyesmikről.  Emilyt hazakísértem, majd visszasétáltam a házunkhoz, bementem a kapun, majd az ajtón is, köszöntem anyának, elmeséltem a mai napot, majd fölmentem a szobámba beszélgetni a srácokkal. Megbeszéltem Emilyvel, hogy ma inkább a srácokkal beszélek, nehogy idő előtt rájöjjenek a mi titkunkra, így a srácokkal beszéltem, játszottam, meg a szokásos fiú dolgok.   Kb. fél nyolckor letettem skypeon a kagylót, meg mondtam nekik, hogy lehet hogy beszélünk még, majd felhívtam Emilyt, és vele tervezgettük a hétvégét, ami nagyszerűnek bizonyult. Ezt csináltuk egy órán át, majd visszahívtam a srácokat, hogy folytassuk a tevékenységünket. 10 -kor elköszöntem tőlük, elmentem fürdeni, majd kezembe vettem egy könyvet, és elalvásig azt olvastam, majd ábrándoztam egy kicsit Emilyről.

xoxo Lackóó

  

  

~5.rész - Kiss In The Rain~

  Ma reggel szokásosan ébredtem. Megint csak kikászálódni tudtam a fáradságtól, és szintén majdnem elkéstem. És szokásom szerint, megint lekéstem a buszomat, így megint ott várhattam, az amúgy is hideg, nyirkos, és esős időben. A lényeg a lényeg, hogy elkéstem, de pont beértem mielőtt bejött volna ami hőn szeretett matektanárunk.

-Szerbusztok gyerekek, üljetek le! –utasított mindenkit. – Nyissátok ki a házi feladatnál a füzetet! Ja, és…

-És 69.óra. – fejezte be az osztály.

-Igen. – mondta a tanár, majd elkezdtük az órát. /Az óra menetét, nem hiszem hogy le kéne írnom!/

  Óra végén odamentem Ryanhoz.

-Szia. Mizu? – érdeklődtem.

-Áh, semmi érdekes. Csak tudod az idegesít annyira, hogy az a hülye Logan miatt, inrőr, meg 2 jeggyel rosszabbat kaptam tesiből. És az őseim elvettek minden olyan eszközt, amivel kommunikálhatnék, csak a mobilomat nem, de azt is csak hívásra használhatom. – mesélte Ryan.

-Értem. Hát ez van. De ezzel nem azt akarom mondani, hogyha nem állsz le Logannal verekedni, akkor ez az egész nincs, ami részben igaz, hanem azt akarom mondani, hogy… ez van. Ahogy a mondás tartja: Egyszer fent, egyszer lent! – mondtam Ryannak.

-Ja. Ahogy mondod. De az még hagyján, hogy itt van ez a gyerek, mert ha nem b*szt*t, akkor nem lenne vele különösképpen semmi bajom, de így, hogy elkezdett órán, főleg tesin, és ezzel egy csomó gondot okozott nekem, így úgy utálom mint a szart! – „öntötte ki a lelkét” Ryan.

-Mondjuk ez nekem is furcsa volt. Az egyik pillanatban még olyan szimpatikus, a másikban meg olyan, mint egy kisördög. – mondtam.

-Hát ez az. Elölről a pofádba vigyorog, aztán meg szépen hátba döf! – mondta mérgesen Ryan.

-Igen. Ezeket az embereket én is utálom! És az a legrosszabb, hogy vannak olyanok, akik szépen hosszan a közeledbe férkőznek, meg a barátaid közelébe is, aztán meg olyat tesz veled, vagy egy barátoddal, hogy ki nem néznéd belőle, így nem gyanusítod, hanem azt hiszed, hogy valaki más volt! – mondtam az én véleményem.

-Ja. Az ilyeneket én is utálom! Komolyan mondom, ki kéne irtani az ilyeneket! Hogy nem szégyellik magukat a kis szemetek! – mondta Ryan.

-Hát igen. De ne beszéljünk másról? – kérdeztem.

-Nekem nyolc. – egyezett bele.

-Csak azért, mert nem akarlak hergelni. – mondtam.

-Jó, oké! Én sem akarom magam hergelni, úgyhogy beszéljünk másról! – mondta Ryan.

-Csajok? – kérdeztem.

-Jöhet! – egyezett bele, majd elkezdtünk beszélni szexi csajokról, meg ilyesmikről. Szünet végéig beszélgettünk ilyesmi dolgokról, majd mikor bejött a föcitanár, abba is hagytuk, és előpakoltunk.

  Föci végén megint olyasmikről, mint az előzőben, annyi különbséggel, hogy most Mike is velünk volt.

  Szünet felénél elmentem a fiuktól, és odamentem Emilyhez, mert úgy láttam, hogy nagyon egyedül van.

-Szia! – köszöntem.

-Szia! – köszönt vissza.

-Mit csinálsz? – kérdeztem.

-Semmi érdekeset, csak zenét hallgatok miközben rajzolok. – mondta Emily.

-Az jó! Mit rajzolsz? – kérdeztem. Emily kissé félénken nyujtotta oda hozzám a képet, majd ez mondta:

-Téged. – mondta Emily. Kezembe vettem a képet, és megcsodáltam.

-Hú! Ez nagyon szép! És csak úgy kíváncsiságból, hogyhogy engem rajzolsz? – kérdeztem meglepetten.

-Nem tudom. Gondolom azért, mert a te arcod van meg legjobban a fejemben. – mondta Em.

-Értem. Hát tényleg nagyon szép, és…. nem is tudom mit mondjak még… - vallottam be, majd leültem mellé. – Kijössz velem egy kicsit az udvarra? – kérdeztem.

-Persze, miért ne? – egyezett bele az ötletbe Emily, majd mindketten felvettük a pulcsinkat, majd kimentünk az udvarra. Az udvaron hála az égnek nem volt senki, így végre tudtam hajtani a tervemet. Leültünk egy szárazabb helyre, majd ezt mondtam Emilyenk:

-Emily. Ez most nagyon komolyan mondom! – kezdtem bele a mondandómba.

-Mit? – kérdezte Emily izgatottan.

Kiss in the Rain.

-Azt,…. hogy….. Már nagyon régen el szerettem volna mondani amit most fogok! - kezdtem bele. - Mindig is csodáltalak, és nem tudom, hogy miért nem tettem még ezt meg ezt a nagy lépést, hogy a barátságunkból legyen egy nagyobb dolog! Egy olyan dolog, ami talán jobbá tesz minket, talán rosszabbá, de ezektől függetlenül, és csak is kizárólag....
-MI csak is kizárólag? - kérdezte nagyon izgatottan Em. Tartottam egy kis hatás szünetet, majd kimondtam: -SZERETLEK! – nyögtem ki ezt a kis, de nagyon nagy erővel bíró szót, majd magamhoz húztam Emilyt, és hosszasan megcsókoltam. 

xoxo Lackóó

~4.rész - a konfliktus kezdete~

   A mostani részben lesz pár csúnya szó, de mivel muszáj volt beletenni őket a párbeszédek nyomatékosításához, így előre elmondom. 

Jó olvasást!

Ma elég esős idővel kezdtünk, ami valószínűleg nem is fog változni. De jó. Na de vissza a történethez.

  Reggel szokásos kelési időmben (akartam) kelni, de mi mivel én olyan fajta ember vagyok, aki mindig 10-20-30 perccel később kel, mint ahogy kellene. Anya már szólt párszor, meg a telefonom is, de mind a kettőnek azt mondtam, hogy „csak még 5 percet!”. És ez így ment egészen 7:10-ig. Ami nem olyan késő, de az én helyzetemből viszont igen. Mivel amilyen szerencsém van mindig, ezért szinte minden nap lemaradok a buszról, ami elcipel a suliig. És nem mindig azért, mert későn indulok el, nem, nem azért. A busz 7 órai menetrendét már kívülről fújom, így mindig tudom, hogy mikor kell elindulni. És el is indulok (elméletben). De mivel én mindig úgy kezdem a napot, hogy megreggelizek, majd netezek egy kicsit, ami nem bűn, csak akkor, ha emiatt már egy jó párszor elkéstem már. Így volt már emiatt pár figyelmeztetőm, hogy szíveskedjek el indulni előbb az iskolába. Amúgy a tanárokat figyelmeztető szempontjából nem értem a késéseim miatt. Mivel már egy csomószor elkéstem, és csak általában (szerintem) csak egyszer ír egy tanár figyelmeztetőt, utána már jön a jó öreg „behívom a szülőt, és elbeszélgetek vele” arc, meg mondat. De mivel most voltam olyan okos, és nem ültem le netezni, hanem egyszerűen megreggeliztem, fölöltöztem, és már indultam is. Felhívtam kedves barátaimat, hogy ők már a suliban vannak, vagy még csak most fognak indulni? Először Ryant hívtam föl.

-A suliban vagy már, vagy, csak most indulsz? – kérdeztem a Ryant.

-Most indulok. – mondta Ryan.
-Akkor gyere az utcánk sarkára, ha már felöltöztél, és ebben a minutumban indulsz! – mondtam Ryannak. Majd felhívtam Mikét.
-Most indulsz, vagy most kelsz? Mert ha most indulsz, akkor mehetnénk együtt.

-Hát nem igazán. Most keltem, nemrég, és mivel te már az utcán mész, így ne várj meg! – mondta Mike.

-OK! – válaszoltam, majd letettem a telefont.

  Gyorsan odasétáltam Ryanék utcájuk végéhez, majd elindultunk a suliba. Út közben Emilyt is felhívtam, de sajnos ő is nemrég ébredt. Mi van? Mike, meg Emily egymással aludtak, hogy mindketten ugyanakkor ébredtek, vagy mi van? Amúgy a kérdést nem firtattam magamban tovább, hanem beszélgettem Ryannal.

-Tanultál törire? – kérdeztem.

-Úgy ismersz? Szokásomhoz híven, nem. Azt se tudom, hogy mit tanulunk. – mondta nevetve.

-Francia forradalom. –válaszoltam neki.

-Az nem olyan nehéz… - mondta.

Ja. Főleg akkor, ha fogát írunk belőle. – mondtam most én nevetve.

-DOGÁT??? – kérdezte nagy szemekkel.

-Igen Ryan, dolgozatot. És mivel én és Mike között ülsz, így simán megírod hármasra. –közöltem vele.

-Akkor megnyugodtam – sóhajtott, majd mindketten elnevettük magunkat.

  Mire a sulihoz értünk, már 7:50 volt, így sietnünk kellett. Besiettünk a terembe, elővettük a cuccokat, és mire ezzekkel végeztünk, mér jött is a matektanár. Megtörtént a jelentés, majd elültünk. Majd  kezdődött a névsorolvasás. Ezután elkezdtük a matekot. (A matek rejtelmeit nem osztanám meg veletek, így ezt most szépen kihagyom J) .

  Óra végén meg könnyebbülten vált meg az egész osztály a tanártól, meg a matektól is.

-Érted te ezt a szarságot? – kérdeztem Mikét.

-Nagyjából. – válaszolta.

-Jó neked. Én semmit. – mondtam Mikének.

-És te Ryan? Te értetted? – kérdeztem, de tudtam a választ.

-Nem. – természetesen ezt gondoltam. J

  Szünetben előkészítettük a bioszra a cuccokat, majd beszélgettük.

-Istenem! Úgy lennék most otthon! – mondta Ryan.

-Mi is! Mi is Ryan! – mondtam.

-Szerintem ezzel mindenki így van. – mondta Mike.

-Körülbelül. – mondtam.

-Talán az a Logan gyerek nem.

-Meglehet! – mondtam.

-Még mindig nem bírod Logant? – kérdezte Mike.

-Még mindig nem. És nem is fogom. – mondta Ryan.

-Kár. Pedig rendes srácnak tűnik. – mondta Mike.

-Csak tűnik drága barátom! Csak tűnik….. – mondta rejtelmesen.

  Biosz után jött töri, majd kémia, tesi, majd sajnálatos módon irodalom.

  Tesin drága barátomnál kiütött a biztosíték (Ryannél). Nem tudom hogy miért, de nem szívesen lettem volna ott. Az egész úgy kezdődött, hogy Logan már ott volt. Mármint a suliban (Ryant az zavartam hogy Logan a suliban van). Naszóval. Beálltunk, majd mondta a tanár, hogy 3 kör futás. Ezzel semmi baj, csakhogy Logan valami oknál fogva állandónan csesztette Ryant. Ryannek már a második körnél elege volt Loganből, de gondolom azt remélte, hogy majd lenyukszik, vagy ha nem, akkor konyec lesz. Ja. Ezt remélte. Legalábbis ezt mondta a körök után. Majd előpakoltuk a „cirkuszi” kellékeket, és kezdhettünk „mutatványozni”. Sajnos Logan abba a csapatba kerűlt, ahol én, meg Ryan volt. Így most már (nem midig) feltünés nélül csesztethette Logan Ryant. És mikor lassan váltottunk volna, akkor erre Ryan:

-Na idefigyelj kis köcsög! Ha mégegyszer hozzámérsz, hozzámszól, vagy bármi velem kapcsolatos dolgot művelsz, űgy szétverem a búrád, hogy szívószállal eheted a rántott húst! – mondta kikelve magából Ryan Logannak.

-Igen? Akkor nesze! – és úgy nyakon baszta Logan Ryant, hogy még én is éreztem.

-Ha t is így, akkor én is! – kiabálta Ryan, majd leteperte Logant a földre, és elkezdte ütni-verni. A tanár szerencsére időben észre vette a verekedést, így gyorsan szét szedte a kér fiút.

-Jól van srácok, halljam, ki kezdte? – kérdezte a tesitanár.

-Logan. – mondta Ryan.

-Ryan. – mondta Logan.

-Így nem jutunk semmire. Leslie! Ki kezdte? – kérdezett tőlem a tesitanár.

-Logan. Mondtam kicsit félve.

-Akkor Logan intőt kap, Ryan meg egy figyelmeztetőt, meg tesiből két jeggyel rosszabbat félévkor.  mondta a tesitanár.

-MI??? – kérdezte Ryan. – Végre sikerült feltornáznom magamat a négyesig, most meg kettest kapok? – mondta kikelve magából Ryan.

-ÉN MEG INTŐT??? LEGALÁBB NEM SZAKTANÁRIT, VAGY IGAZGATÓIT. – mondta szintén kikelve magából Logan.

-1. Igen Ryan, kettest kapsz tesiből, meg egy figyelmeztetőt, és ez van, nem kellett volna verekednetek. 2. Igen intőt kapsz. De szaktanárit. – mondta nyugodtan a tanár.

-Hát, legalább nem oszt. főnökit. – mondta kicsit megnyugtatva magát Logan.

-De én miattad kapok figyelmeztetőt, és 2 jeggyel ROSSZABBAT tesiből, pont akkor, amikor sikerült négyesre feltornáznom magam!!  - mondta még mindig kikelve magából Ryan.

-Ez van. Így nem csak én szívok! – mondta Logan.

-Na gyere csak ide! – ordította Ryan, majd arréb lökdöste a fiút, és elkezdte ütni. A tanár gyorsan odafutott, és ismét szétszedte őket.

-Rendben van, ti akartátok! Logan! Te osztályfőnöki intőt kapsz, Ryan,, te pedig 2 jeggyel rosszabbat a mostani négyesednél, és egy szaktanári INTŐT! – ordította a tanár.

-NEEEE! MIÉRT TESZI EZT VELEM? A SZÜLEIM KI FOGNAK NYÍRNI! – ordította Ryan a sírás szélén.

-MIÉRT? AZ ÉN SZÜLEIM MEG VÉGKÉPP! EDDIG TISZTA VOLTAM, NEM VOLT SEMMIMI A DÍCSÉRETEKEN KÍVÜL, MEG A KITŰNŐ ÁTLAGOKON KÍVÜL! – mondta szintén a sírás szélén álló Logan.

-Sajnálom fiúk, de muszáj! El kell viselni a következményeket. – mondta a tesitanár.

  A fiúk némi könnyekkel kimentek az ellenörzőjükért, és odaadták a tanárnak. Vagyis inkább csak Ryan, mert csak ő kapott szaktanári intőt, Így Logannak az oszt. főnökünkhöz kellett mennie egy papirral, amit a tesitanár írt neki. A többi fejleményről Logannal kapcsolatban nem tudok, mert nem voltam ott, így csak remélni tudtam (akármennyire is megutáltam a tesióra során), hogy nem volt ott az ofőnk, és éppen órát tart.

  Odamentem Ryanhoz, miután megkapta a félévi kettesét, és a szaktanáriát.

-Hát. Kár hogy nem hallgattam rád. Rosszul ítéltem meg ezt a kis pöcst! – mondta Ryannak.

-Hát, eléggé! – mondta nekem.

-Ja. De azért nincs harag? – kérdeztem.

-Miért lenne? Nem vagyunk mi lányok, hogy lelkizzünk, meg depizzünk emiatt! Le van szarva, és kész! – mondta Ryan.

-Akkor jó! – nevettem el magam.

  A nap további részében nem nagyon történt semmi, csak a fentebb említett dolgozat töriből.

  Órák után együtt mentünk haza, miközben beszélgettünk mindenféléről, csak a Loganről, meg a tesiről nem.

  Amikor hazaértem, beszámoltam a napról anyának, majd nagyon meglepődött. Ezzel kapcsolatban beszéltem vele, majd fölmentem a szobámba az ebédemmel, bekapcsoltam a gépem, majd csoportos hívást indítottam Ryan, Mike, Emily, és köztem. Estig beszéltünk, meg leckét írtunk, meg még játszottunk a gépen. 11-kor mindenki letette a kagylót, majd elmentem lefeküdni. Olvastam pár sort, és elaludtam.

xoxo Lackóó

~3.rész~

Szép téli napra virradt. A madarak, melyek nem repültek el délre, szépen csicseregte, meg némelyik krákogott, de amúgy nagyon szép reggel volt. De valamiért azt éreztem, nem lesz ez a nap kifogástalan. Olyan érzésem támadt, mintha…… nem is tudom. De inkább hagyjuk is. Majd kiderűl.

Miután sikerült ezen a szép napon kikászálódnom az ágyamból, és elvonszolni magamat a fürdőig, felöltöztem, majd lementem reggelizni.

-Mit eszünk? – kérdeztem anyát.

-Mit együnk? – kérdezte tőlem.

-Szerintem most nagyon merész leszek, és egy sonkás szendvicset kérek majonézzel! – mondtam kissé humorosan.

-Akkor egy majonézes-sonkás szendvicsi rendel! – mondta anya a képzeletbeli séfnek.

Így indult a reggelem, majd felöltöztem, és kimentem az ajtón. Beleszippantottam a friss levegőbe, és kimentem a kapun. Miközben sétáltam a buszig, azon gondolkoztam, hogy vajon beteljesül-e a „jóslatom”? De mivel ennek kevés valószínűségét láttam, így más témát váltottam a fejemben. Azon gondolkoztam, mi lesz a mai ebéd? De miközben ezen a roppant fontos kérdésen gondolkoztam, észrevettem, hogy jön a busz, így az utolsó szakasz le kellett futnom, aminek nem örültem, mert a reggelt sétával kezdeni (szerintem) sokkal jobb, mint futással.

Mikorra odaértem a busszal az iskoláig, már fél 9 volt (angoloknál 9-kor kezdődik a suli).  Bementem az épületbe, köszöntem a tanároknak, majd fölsiettem a lépcsőn az osztályunkba. Mikor beléptem, egy ismeretlen gyereket láttam a tanárral beszélgetni. Kicsit kis növésű volt, így egy kicsit azt lehetett gondolni, hogy fiatalabb nálunk. Azt gondoltam, hogy biztos, egy alattunk lévő osztályba tartozik, így meg se kérdeztem Mikét, hogy ki ez a gyerek. Egyszerűen leültem a székemre, előpakoltam, és bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, majd elindítottam a Linkin Park-tól a Numb-ot. Majd lejátszottam a többi kedvemre való zenét is.

Amikor hallottam, hogy becsöngettek, kivettem a fülemből a fülhallgatót, most már csak ültem a helyemen, és beszélgettem Mikéval.

Mikor bejött a tanár, mindenki felállt, jelentettünk, aztán névolvasás volt, majd elkezdtük a matekot. És kb. az óra felénél vettem észre, hogy az a mélynövésű gyerek, most is itt van. Akkor megkérdeztem Mikét, hogy ki ez a gyerek. Ő meg felvilágosított, hogy az új gyerek az osztályban.

-Tényleg? Azt hittem, hogy egy alattunk lévő osztályból van, és csak bejött valamiért mert a tanárja ide küldte. – vallottam be.

-Nem! Ő az új gyerek! – mondta.

-És miért nem szóltál? – kérdeztem.

-Nem kérdezted, én meg gondoltam nem nagyon érdekel. –mondta nekem.

-Az mondjuk igaz, hogy nem nagyon izgatnak az ilyenek, mert általában jól kijövök mindenkivel, nem mintha fényezni akarnám magam! J

De ahogy láttam, Ryan nem fog túl jól kijönni az új gyerekkel, mert látszott, hogy rá néz, és nagyon csúnyán. Majd megkérdeztem Mikét, hogy mi baja van a sráccal?

-Azt mondta, hogy nem szimpi neki az új srác. Nagyon… nem is tudom minek nevezte. – mondta nekem.

-Majd megszereti. Mondjuk én még nem nagyon ismerem, de remélem jóban leszünk, mert ahogy látom, nagyon jó tanuló, és majd segíthet a leckében. – tervezgettem a tervemet.

-Te úgy is rólam szoktad másolni, így nem hiszem hogy szükséged lesz arra, hogy bevond köreinkbe . – mondta Mike.

-Ez mondjuk tényleg igaz. De azért odamegyek majd hozzá, és bemutatkozom neki. Aztán kérdezgetek tőle pár dolgot, majd elköszönök tőle, és beszámolok az átéltekről. – avattam be Mikét a tervbe.

Szünetben odamentem az új gyerekhez, és bemutatkoztam:

-Szia! Leslie Waugh vagyok! És te? – kérdeztem.

-Szia. Én Logan Michael vagyok. – mutatkozott be.

-És honnan jöttél? – kérdeztem.

-Peterboroughból. – mondta.

-Olyan messziről? Hogyhogy? Mármint miért nem egy közelebbi iskolát kerestetek? – kérdeztem tőle.

-Mert apukám itt kapott állást, így jöttünk mi is. – mondta.

-Értem. Sajnálom! De remélem jól fogod érezni magad itt nálunk! – mondtam vidáman.

-Azt én is remélem. Az előző sulim nem volt rossz, de az ottani gyerekek…. hogy is mondjam...... elég…….hülyék voltak. De nem az órákon, csak úgy általánosságban. Mondjuk én se voltam az a kifejezetten kisangyal, de ők mindent fel űbereltek! – mesélte Logan.

-Itt nem fogsz nagyon olyan gyereket találni, de azért néha mi is szoktunk hülyülni! – mondtam viccesen.

-Az még szerintem belefér. – mondta ős is nevetve.

-Akkor jó J. –mosolyodtam  el.

  Majd elköszöntem tőle, és visszamentem Mikéhez.

-Nekem jó fejnek tűnik! – számoltam be. – Logannak hívják, hosszabban Logan Michael, és Peterbotoughból jött. – meséltem Mikének.

-Értem. – mondta.

  Majd odamentem Ryanhoz, és neki is elujságoltam ugyan azt, amit Mikénak.

-De nekem akkor se szimpatikus. Van benne valami irritáló, ami nagyon idegesítő. – mondta Ryan.

-Nekem szimpatikus. Nem tűnik rossz gyereknek. – mondtam.

-Majd meglátjuk! Majd meglátjuk – mondta a másodikat halkabban, a hatás kedvéért.

  A nap végén együtt mentünk haza a srácokkal, de előbb mind bemutatkoztunk neki. Ő is bemutatkozott nekünk, majd felajánlottam, hogy mi lenne, ha hazakísérnénk?

-Az jó lenne. Annyira még nem ismerem a környéket, csak körülbelül.  –mondta Logan.

-Akkor menjünk! – mondta Emily.

  Miközben kísértük haza Logant, esélyünk volt közelebb is megismerni. Így megragadtuk az alkalmat, és „kifaggattuk”. Minednről kikérdeztük, hogy milyen volt az élet, ahol lakott, és hogy tetszik neki London. Meg a kedvenc dolgairól, állatairól, meg hogy milyen lesz szerinte az itteni élete.

-Szerintem jó lesz, mert szimpatikus környéken lakunk mi is, meg az iskola is. – mondta.

-Akkor jó. Innen már hazatalálsz? –kérdezte Mike.

-Innen már igen. Köszi! Sziasztok! – köszönt el, majd eltűnt az utca leejtőén.

-Neked miért nem szimpi Ryan? – kérdezte Emily. – Nekem nagyon tetszik! Mármint olyan szempontból, hogy rendes, meg semmi gyűlölnivaló nincs benne.

-Nekem akkor se! Biztos eljön majd az idő, amikor majd valami rosszat csinál titokban, és majd ránk keni, vagy rám, vagy Emilyre, Mikéra, vagy rás Les. – mondta Ryan.

-Gondolj amit akarsz, nekünk akkor is szimpatikus! – mondtam.

-Akkor legyen nektek szimpatikus, de én nekem akkor se tetszik! – tört ki Ryan – és részemről sziasztok! – majd eltünt egy kerülőúton, ami mondjuk hosszabbá teszi a hazautat neki, de így is haza tud menni.

  Így már csak hárman sétáltunk az utcán, majd Mike is elment, végül Emilyvel maradtam.

-Menjek veled tovább, vagy ne? – kérdeztem.

- Nem kell köszi! Innen már nekem is megy! – mosolyodott el.

-Rendben. Szia! –köszöntem el.

-Szia! – köszönt vissza, majd nemsokára ős is eltűnt a a kis dombon.

  Bementem a házba, köszöntem anyának, és elmeséltem neki mi volt ma.

-Tényleg jött egy új gyerek hozzátok? Hisz ez remek! –áradozott.

-Ja. Amúgy tényleg! – mondtam.

  Majd fölmentem a szobába tanulni egy kicsit, majd felmentem skypéra beszélni a srácokkal. Ryan nem volt fönn, monjuk sosincs bejelölve neki, hogy elérhető, csak általában az szokott lenni, hogy vagy elfoglalt, vagy láthatatlan, de másoknál az van kiírva, hogy kijelentkezve. De mivel a többiek fönt voltak, így mi együtt tudtunk társalogni. Beszéltünk a mai napról, meg a holnapiról, meg az új gyerekről. És miután félóránként mindig ráírtam Ryanra, végre jelentkezett, és visszaírt, hogy „Hi”. Én is írtam neki egy hi-t, majd felhívtam. Fölvette, és csatlakozott a hívásunkhoz. Nem beszéltünk a jelenlétében az új fiúról, mert nem akartuk felidegesíteni. Így mindenféléről beszéltünk csak a fiúról nem.

  Fél tíz volt, mire elköszöntünk egymástól, és elmentünk bepakolni holnapra, meg elmenni fürdeni. Fürdés után még lementem tévézni, majd fölmentem a szobámba olvasni egy kicsit, majd lefeküdtem.

xoxo Lackóó 

~2/2.rész~

  Mikorra visszaértünk, kb. 2 óra volt. Bementünk a sátrunkba, és nem volt bent semmi. Én leblokkoltam, a többiekkel egyetemben. Körülnéztünk a sátrunk környékén, de nem találtunk semmit. Aztán még messzebbre is elmentünk, és szétváltunk, de sehol semmi. Mindenünk eltűnt. Szerencsénkre a mobiljainkat magunkkal vittük, így fel tudtuk hívni a rendőrséget. Megmondtuk, hogy honnan tűnt el a cuccunk. Azt is megmondtuk, hogy mindenünk eltűnt, semmit nem találtunk se a sátrunkban, se a sátor környékén.

     -         Rendben van fiam, máris indulunk. Láttátok a személy/személyeket, vagy mikorra odaértetek, már semmi nem volt ott, csak a sátor?

      -         Igen uram. – válaszoltam.

      -         Rendben. Akkor már csak az kellene, hogy mik voltak a sátorban.

    -         A sátorban volt 3 fekete sporttáska, az egyiken egy matrica, és egy narancssárga sporttáska. Akkor volt még 4 poros hálózsák.

     -         Rendben. Akkor kiküldök két autót. Addig kérdezzétek meg a recepciót, hátha láttak valamit!

      -         Rendben. – válaszoltam.

Odamentünk a recepcióhoz, és megkérdeztük:

      -         Elnézést! Nem látott egy embert, vagy többet 2 fekete sporttáskával, az egyiken egy matrica volt, és mellette egy narancssárga sporttáskával+ még 3 piros hálózsákkal? – kérdezte Emily.

      -         De láttunk. Merre is láttuk Larry? – kérdezte a recepciós a munkatársát.

      -         Mit? – kérdezett vissza az a bizonyos Larry.

      -         4 sporttáskát, amiből 1 narancs színű, és 3 piros hálózsákot.

      -         De. Láttam. A recepciónk mögött van egy kis ház. Ha jól láttam oda vitték a cuccokat. – felelte Larry.

      -         Köszönjük! – mondtuk egyszerre négyen.

    És mentünk is ahhoz a bizonyos kis házhoz. Odaértünk, és volt valami az ajtón. Vagy 6 nyelven volt írva, és természetesen (hogy másképp), a legalján volt az angol. Az volt oda írva, hogy: CSOMAGMEGÖRZŐ. Én erre, annyira megkönnyebbültem, hogy majd elájultam. Megpróbáltam kinyitni, de sajnos zárva volt, így vissza kellett mennünk a recepcióra, elkérni a kulcsot, majd megint vissza a csomagmegőrzőhöz, hogy ki tudjuk nyitni az ajtót. Kinyitottuk, és vagy 20 féle csomag volt ott. Így elkezdhettünk keresgélni. Eltelt vagy fél óra, mire megtaláltuk, de végül sikerült. Belenéztünk, hogy mindenünk meg van-e. Szerencsénkre minden meg volt. Így szépen visszamentünk a sátrunkhoz, újra berendeztük a sátrat. Leültünk, és pár másodpercen belül akkora röhögés fogott el minket, hogy csak szakadtunk. Azon nevettünk, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk, hogy nem tudtuk hogy elviszik a csomagokat. Mondjuk az is igaz, hogy elmondhatták volna a recepción, vagy lehet hogy elmondták, csak mi nem figyeltünk. Az ilyen előfordul. Aztán eszünkbe jutott, hogy értesíteni kellene a rendőrséget, hogy a cuccunk megvan, így nem kell keresni. Gyorsan fel is hívtuk, majd beszámoltunk a történtekről. A telefonban lévő emberke is nevetett egy sort, majd hozzáfűzte, hogy máskor legyünk kicsit figyelmesebbek. Mi meg mondtuk, hogy „Igeeeniss!” . A rendőr szerencsénkre jó fej volt, így nem szidott le minket, hanem mondta, hogy akkor szórakozzatok jól!

-Meglesz! – mondtuk egyszerre. Majd letettük a kagylót.

  Már este 7 volt, mire megnéztük az utolsó megnézhető filmet. ajd megkérdeztem:

            -         Ki éhes?

            -         Én nagyon – mondta Mike.

            -         Úgyszintén – mondta Ryan.

            -         Farkas éhes vagyok! – mondta Emily.

            -         Jó, mert én is J.

Elővettem a kajás bödönt, majd egy nagyobb szalvétára kiborítottam. Volt ott szalonna, kolbász, egy kis angol virsli, amiért őszintén nem vagyok oda, de Emily, és Ryan szeretik, így hoztam azt is. Ezeken kívül volt kenyér, hagyma, meg nyárspálca, hogyha valaki akar nyársat csinálni, az csináljon. És a kést is elővettem. Mindenki  nyárspálcát vett.

          -         Rendben. Akkor én gyújtok tüzet, ti addig csináljátok meg a nyársakat! – utasított          minket Ryan.  

           -         OK. Milyet kérsz? – kérdezte Mike.

           -         A szokásosat. – felelte Ryan.

           -         Oksa.

Akkor Mike csinálta a sajátját, meg Ryanét, Emily is csinálta, meg én is. Gondoltam beteszek egy kis zenét,  és betettem a Glass of Castle-t. Ez a szám mindenkinek nagyon tetszett, így maradt ez. Aztán mondta Ryan, hogy tegyek be valami Rockosat. Kerestem valamit a You Tubén. Találtam valamit, és betettem. Ezt talámtam: TRB - Filthy, Guilthy, Deadly Rock'n'Roll. Ez móis mindenkinek tetszett, de azért ez nem aratott olyan nagy sikert mint az előz, csak nálam, meg Ryannél, de azért  Emily, és Mike is végig hallgatta.

  Ezeken kívül még más zenéket is hallgattunk.

  Evés közben Horrorokat néztünk, egészen éjfélig. Majd mindannyian lefeküdtünk.

  Másnap mindannyian nagyon álmosan ébredtünk, mert a tegnapi horroroktól, senki nem bírt rendesen aludni. De azért mindannyian összekapartuk magunkat, majd gondoltuk, ma is elmegyünk úszni egyet az uszodában. Összepakoltunk, eltettük a sátrat, és odavittük a recepcióra a cuccokat, hogy vigyázzanak rá, amíg vissza nem jövünk. Mondták, hogy ez csak természetes. Így elindultunk. Ma sem voltak sokan, így ki tudtuk élvezni a hétvége utolsó napját az uszodában. Szinte ugyan azt csináltuk, mint tegnap ( úgyhogy semmi értelme nem lenne leírni azt, amit már egyszer leírtam). Kb. dél fele járt, így vettünk valami kaját elvitelre, majd visszamentünk a szállásra a csomagokért. Megköszöntük, hogy itt lehettünk, és már indultunk is a vonat megállóhoz. Időben értünk oda, így csak 5 percet kellett várni, és már jött is. Felszálltunk. Az út nagy részén hülyéskedtünk, de a a felénél felhívtuk a szülőket,     hogy indulhatnak, mert fél óra, és ott vagyunk.

  Fél kettőre értünk a vonatállomásra, ahol elköszöntünk egymástól, majd mindenki hazaindult.

  Otthon nem csináltam semmi, csak olvastam egy kicsit, rajzoltam egyet, meg tévéztem.

***

  Fél 11-kor lefeküdtem, még olvastam egy kicsit, majd leoltottam a lámpát, és elaludtam.

Remélem tetszett! 

xxx Lackóó! :)