Meghoztam az új rész! Remélem tetszeni fog majd! Bocs, hogy kicsit több mint egy hete nem írtam, csak nem nagyon volt ihletem, így mégegyszer bocsánat a kihagyásért! De most itt van a 7. rész (ÚR ISTEN!!), és.... nem tudom mit mondjak. Talán még azt, hogy Jó Olvasást! ... Meg azt, hogy ZENE.
Ja és...
LISTEN TO YOUR HEART!
Ma van egy teljes hete, hogy járunk Emilyvel! És ebből az 1 hétből arra következtetek, hogy nem lesznek gondok egymás kapcsolatával. De van még egy nagy bukkanó. Mégpedig az, hogy el kell mondanunk a fiúknak, akik a legjobb barátaink. Ami nagyon nehéz lesz. Amit viszont nem értek, az az, hogy miért attól félünk a legjobban, hogy elmondjuk nekik, és a többieknek meg annyira nem. Ez talán azért lehet, mert az ő véleményük számít nekünk a legjobban, és félünk attól, hogy mit szólnak. És ez néha olyan fura érzéssel tölt el. De ez gondolom biztos szinte minden ember átélte már, így talán ad ez a gondolat egy kis pluszt, ami majd segít. Majd meglátjuk. És ugyan ez van Emilyvel is. És van egy olyan érzésem, hogy ez neki nehezebb lesz neki, mint nekem, (ez egy kicsit talán bántó lesz) mart ő lány. És a lányok köztudottan érzelmesebbek, mint a fiúk, ami nem mindig rossz, sőt, néha még jó is. És ezzel nem akarok megbántani senkit! Esküszöm!
Reggel szokásos időpontomban ébredtem, és miután kikászálódtam a finom meleg, és kényelmes, és még rendetlenül is hívogató ágyamból, összeszedtem magam, majd fölhívtam Emilyt:
-Jó reggelt csipke rózsika! - köszöntöttem.
-Szia édes! - köszönt vissza kissé álmosan.
-Ma van a NAGY nap! - mondtam.
-Igen. Ma kell megmondanunk, hogy járunk. - mondta kissé féléken.
-Igen. - ismételtem, majd elköszöntem tőle, de mielőtt letettem volna, mondtam még neki, hogy SZERETLEK.
Miközben sétáltam Emilyvel az úton, beszélgettünk, hogy mondjuk el , hogy járunk. Sokat próbálkoztunk, de végül sikerült.
Mire odaértünk a sulihoz, már pontos elképzelésünk volt, hogy mit mondunk majd.
Bementünk az épületbe, köszöntünk, majd elengedtük egymást egy kis időre, majd mikor odaértünk a termünkhöz ezt súgtam Emily fülébe: "Itt az idő!". Majd megfogtuk egymás kezét, és bementünk. Ordítottam egy nagy "HAHÓT", mire mindenki felénk fordult. Köztük Mike, és Ryan. Miközben odakísértem Emilyt a helyére, mindenki egy ideig ámulva nézett minket, majd füttyögésbe kezdtek. Köztük természetesen Ryan, meg Mike is. Leültettem Emilyt a helyére, és meg:
-SZERETEM ŐT!!!!! - kiabáltam. Erre mindenki tapsolt nekünk. Őszintén szólva nem tudom miért, de ettől függetlenül nagyon tetszett, és nagyon jó érzés volt. Majd felállt Emily, és odamentünk Mikékhoz. Megkérdeztem tőlük:
-Mit szóltok? - kérdeztem tőlük mosolyogva.
-Hát... Nem is tudom..... - mondta Mike.
-Hát, én se tudok nagyon semmit mondani. Talán még azt, hogy SOK SIKERT! - mondta Ryan, majd megölelt minket. Majd ezt súgta az én fülembe: "Nehogy megbántsd, mert ha mégis, akkor agyon verlek!" . Miután közölte velem a mondandóját, még vállon veregetett, majd Mike jött.
-Én si sok sikert kívánok! - mondta ő is, de ő kicsit érzékenyebben.
-Nagyon köszönjük! - mondta Emily.
Ezt még megkaptuk egy párszor, és miközben ezek elhangzottak, ezeket a szavakat súgtam Emilynek: "Sikerűlt!" . Majd ezt: "Amúgy most olyan érzésem van, mintha egy esküvőn lennénk!" . Majd felnevetett szolidan.
Miután végeztünk az elismerésekkel, meg hasonlókkal, kezdődhetett a tanulás. :(
Órák után:
Órák után, együtt mentünk haza Mikéval, meg Ryannal. Sokat beszégettünk, és így, hogy tudják a titkunkat, így sokkal jobb volt velük beszélni. Ami már nagyon hiányzott. Mondjuk ez az idő csak 1 hét volt, de akkor is. Megszokásból mindig sokat beszélgettünk, amikor csak tudtunk. És végre ezt megtehettük.
Miután mindenki eltűnt, és már csak én meg Emily sétáltunk, loptam tőle egy csókot. Hosszasan csókoltam, majd ezt mondtam neki:
-Ezen is túl vagyunk! - mondtam, majd nyomtam egy puszit az arcára.
Miután hazakísértem Emilyt, én is hazamentem.
-Szia anya! Van egy nagy hírem! - kezdtem bele.
-Mi? - kérdezte kíváncsian.
-Készülj fel! - egy kis hatásszünet. - Felkészülték? - kérdeztem.
-Igen! - mondta nagyon kíváncsian.
-Akkor kapaszkodj meg! - még egy kis hatásszünet - EMILYVE JÁROK!! - mondtam ki megkönnyebbülve.
-Tényleg?? - kérdezte nagyon meglepetten.
Igen!! -erősítettem. Majd megölelt.
-Gratulálok! - gratulált ő is.
-Köszönöm.
Majd adott egy puszit az arcomra.
-Várj itt egy kicsit! - mondta, majd bement a hálószobájába. Pár percen belül ki is jött. És a kezembe nyomott valamit.
-Bontsd ki! - mondta, majd kinyitottam a kis dobozt. Volt benne 2 nyaklánc.
-Gondoltam ezek még jól fognak jönni. - mondta.
A dobozban volt 2 nyaklánc. Az egyik egy töltény volt, amikre rá volt írva hogy LOVE, és valamilyen foglalat volt rajta, a másik meg egy mesál, amin volt 2 szív, meg az, hogy Only Love. Megköszöntem anyának ezt egy öleléssel, majd mondtam:
-Most gyorsan rohanok Emilyhez! - mondtam
-Rendben! - mondta, majd gyorsan odafutottam a házukhoz, Becsöngettem, és szerencsémre pont EMily jött ki.
-Ezt kaptuk. - mutattam meg a medálokat.
-Ezek gyönyörűek! - csodálta meg őket, majd a nyakába akasztottam a medálosat.
-Tudom. - mondtam, majd megpecsételve a szerelmünket, megszorítottam az enyémet, majd hosszasan megcsókoltam Emilyt.
love Lackóó :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése